Android kalandok – 02 – Setup

 

Amikor kezembe veszek egy bontatlan új kütyüt, akkor az összeszerelés, első bekapcsolás, beállítgatás elég meghatározó élmény szokott lenni számomra. Na most ez elég viccesen indult…

Mindenhol azt olvastam, hogy microSIM kell az S3 Minibe, szóval bementem a Telenorhoz, hogy kérek egy olyat a mostani helyett. Á-á, flottával nem úgy megy, akkor se, ha én vagyok a számlafizető, és amúgy is egy ingyenes műveletről van szó, mivel 3-4 éves a mostani SIM kártyám. Ekkor megkérdeztem, hogy az probléma-e, ha otthon méretre vágom magamnak. Mivel jófej ügyintéző volt ott, ezért ezt megtette ott helyben helyettem, de mondta, hogy azért majd egy új SIM-et kéne bele rakni, mert néha fagynak a régiekkel ezek a telefonok.

Mikor hazaértem, és kivettem a dobozból a telefont, majd elkezdtem belerakni a SIMet, akkor kicsit meglepődtem, hogy mintha egy csöppet máshogy rajzolták volna az ikont, mint ahogy bele kell rakni. Sebaj, a kéziköny mást írt, mint ami oda volt rajzolva, rakjuk bele úgy. Háhá, No SIM. Khm… Sebaj, én nagyon modern user vagyok, megnézem a youtube-on, hogy csinálják a profik. Ahhaaa, normál SIM-et raknak bele. Trükkös.

Oké, akkor most, hogy megy, jöhet a beállítás. Ugyanúgy indul egy guide/wizard/assistant, mint iOS alatt, ami megkérdezi a legfőbb beállításokat, és szemben az iOS-el, itt nem kötelező semmiféle accountot beállítanod. Tény, hogy addig nem tudsz appokat letölteni, amíg meg nem teszed, de legalább nem kell a legelején. Elég hamar el is jutok a home screen-re, szuper. Utána pedig végig vannak tutorial képek és üzenetek, hogy ha itt ezt teszed, az lesz. Menő és hasznos.

Aztán egyszer csak előugrik egy app, hogy nincs ilyen meg olyan fiók beállítva, és így nem működik. Leszarom, hagyjon békén, nem indítottam el, és nem is tervezem a későbbiekben se… De oké, még folyik a config. De amikor egy nap használat után egyszer csak beugrik az ugyan nem kikapcsolt, de eddig láthatatlan News widget a lock screenről, hogy nincs beállítva rendesen, és most így nem tud híreket mutatni, akkor az már egy picit idegesítő. A másik dolog, ami idegesítő, az az igénytelenül tördelt, hiányos mondatok a beállítások felületen. És nem, nem magyarul használom – tudom, hogy úgy még a magyarok se nagyon tudnak, – de hogy egy amerikai angol felületet sem tudnak összehozni ennyi év alatt, az már meglep.

Melyik mondat hova tartozik, és hol is ér véget?"when screen on" 

   
 

Android kalandok – 01

 

Már egy ideje gondolkoztam okostelefon vásárlásán, mert bár nagyon jó, hogy az iPodomat Bluetooth-on össze tudom kötni a Nokiámmal, GPRS Edge-en netezni 0.23Mbit-es sávszélességen, két készülék macerálásával annyira nem volt kényelmes. Természetesen sokat gondolkodtam az iPhone-on is, de az elmúlt hónapokban annyiszor felhúzott az Apple/iOS a baromságaival, hogy nem vagyok hajlandó 250eFt-ot adni jelenleg egy telefonért, akkor se, ha sokban jobb, mint a többiek.

Mindenféle keresgélés és nézelődés után arra jutottam, hogy egy Samsung Galaxy S3 Mini (vagy S III Mini, mert néha a Samsung se tudja, hogy hogy is hívják) lesz nekem a megfelelő Androidos eszköz, mert ez kicsi (még mindig nagyobb, mint az iPodom, de beláttam, hogy irreális elvárás, hogy akkora legyen ma egy megfizethető telefon), kellőképpen erős (a halálnak kell 8 mag egy telefonba…), és már majdnem a legfrisebb oprendszer fut rajta (4.1.2, most 4.2.2-nél jár az Android). És abban bízom, hogy a Samsungok terén már nagy tapasztalata van a csapatnak, szóval előbb-utóbb csak kijön rá hivatalosan is a Cyanogenmod.

Szóval most, hogy nekem is van egy Androidos kütyüm, amit aktívan használok, úgy érzem, elég jó rálátással írhatom meg a tapasztalataimat úgy, hogy az Apple fanok, Anti-Apple fanok, és az Andoid fanok se tudjanak belekötni. Igyekszem objektíven nézni azt, amit nyújt, hiszen szeretem a dolgaimat sokáig használni úgy, hogy örülök annak, hogy van nekem egy ilyenem, és a “na ez biztos szar” hozzáállás nem segíti ezt elő. Szóval le fogom írni azt is, ami nagyon tetszik, meg azt is, ami nagyon nem. Uhm… akkor kezdem…

   
 

Tribunal

 

Amikor a meccsek legélvezetesebb része az, hogy megfogalmazod a “Report user” ablakba írt szöveget, az valahol az előző heti post ellenpólusa…

   
 

LoL Match History

 

LoL winning streak

Ez egy jó hét volt League of Legends-ben. 🙂

   
 

PPC meg Ubuntu meg Firefox

 

Van itthon egy PowerMac G4 MDD, kb a legújabb, tehát alig 10 éves. A legújabb OS, ami felmegy rá, az az OS X 10.5.8, ami azért kellemetlen, mert nem elég, hogy PPC-re senki nem fordít, de még a fejlesztőkörnyezetnek is csak egy elavult verziója érhető el rá, amivel nem lehet lefordítani egy Firefox-ot sem.

Miután kb két hete a rendszerlemez megdöglött benne, felmerült bennem, hogy felrakjak rá egy Ubuntu-t. Fel is ment rá a 12.10-es szerver változat, felraktam rá a desktop csomagot, és eddig minden ment is szépen. Aztán restart, és automatikusan betölt a grafikus felület. Amin nem látni semmit. Szuper. 2-3 órán át olvastam a neten, hogy mit lehetne ezzel tenni, de olyan javaslatot nem találtam, ami működött volna, szóval feladtam, és visszaraktam rá egy OS X-et. Ezt a gépet szinte kizárólag anyu használja, akinek összesen egy böngészőre van szüksége rajta, szóval ha sikerül rá felrakni valami 3.6-nál frissebb Firefox-ot, akkor már jó a gép. Sajnos se Chrome, se FF nincs rá, de minimális keresgéléssel megtaláltam a TenFourFox-ot, ami mellé felraktam a QuickTimeEnabler-t, meg a Perian-t, és így már a youtube videókat is meg lehet nézni akadásmentesen. A HTML5 videolejátszója ugyan úgy szaggat, mint a régi Flash, de legalább egy jobb klikkes menüből át lehet térni a QuickTime Player-be, és ott már megy szépen a videó.

Azért jobban örültem volna, ha rendes Ubuntu kerül a gépre, mert ott akad Flash is, meg Java is, még ha bugosak is, de így is jobb lett, mint régen volt.

   
 

Nendoroid

 

Most megint nézegettem egy kört, és ezeknek elég nehéz ellenállni:

Stocking
Inori

   
 

Inception

 

“I bought the airline. It seemed neater.”

   
 

Tisztelt Apple!

 

Tisztelettel kérem önöket, mint céget, hogy amiért az elmúlt években nem tettek tanúbizonyságot azon képességükről, hogy képesek akár egyetlen működőképes szoftvert kiadni, baszódjanak meg!

Indoklás:

EGY IPOD-RA HOGY LEHET OLYAN ZENELEJÁTSZÓT ÍRNI AMIVEL SZAGGAT A ZENE?* EGY IPOD-RA HOGY LEHET OLYAN ZENELEJÁTSZÓT ÍRNI, AMIBEN NEM TUDOM ÉRTELMESEN BÖNGÉSZNI AZ ALBUMAIMAT?** EGY IPOD-RA HOGY LEHET OLYAN RENDSZERT RAKNI, AMI KÉPTELEN AZ ITUNES-BÓL LESZINKRONIZÁLNI AZ ÖSSZES ALBUMOT?*** HOGY KÉPESEK ÚGY KIJAVÍTANI EGY HIBÁT A SZOFTVERBEN, HOGY AZT A KÖVETKEZŐ 4 VERZIÓBAN IS LÁTOM MÉG, PEDIG KIVÉTEL NÉLKÜL MINDEGYIKBEN JAVÍTOTTÁK?****

*: iOS 5.0-5.1.1. Lásd: iOS 5 zenelejátszás fix
**: iOS 5.0-5.1.1. Amennyiben nem tévedek, se a “Fallen”, se a “From Me To You” albumcímek nem P betűvel kezdődnek. Ha egy másik észrevételem is helyes, akkor még csak nem is szerepel a címben ez a betű. Hogy a jó büdös életbe lehet összekeverni az ábécét ennyire?

IMG_0067

Oh, és igen, próbáltam újraindítani meg újraszinkronizálni, meg letörölni és újra feltölteni, és ezek mindegyike baszott megoldani a problémát, csakúgy, mint a fejlesztőik. Viszont legalább a support oldaluk Apple-conform tanácsokat ad.
***: iOS 6.1.3
****: Lásd: * és **

Kiegészítés:

Kérelmem kiegészítéseként szeretném megköszönni lelkes és rendületlen munkájukat, amit a jailbreak ellehetetlenítésére fordítanak, még ha ez a felhasználói élmény rovására is megy. A jailbreak közösség tényleg csak és kizárólag szoftvertolvajokból áll, akik soha a büdös életben nem fizettek még semmiért (ugyebár ezért is van mindegyiküknek legalább egy önök által gyártott terméke, hiszen ezeket a minőségükkel arányosan ingyen osztogatták az elmúlt években), és soha, ismétlem: soha, egyetlen egyszer sem írtak kiegészítést a rendszerükhöz tagjaik, amikre az eszközök képesek lettek volna, csak az új feature átfutási ideje az Apple-nek valamivel magasabb, mint a készülékeik átlagos várható élettartama. Arra sem volt példa, hogy hetekkel önök előtt javítottak egy kritikus biztonsági rést, amivel bárki bármilyen adatot ellophatott az iOS-t futtató készülékekről. Még jó, hogy így van, különben már-már sírva fakadnék, hogy a felhasználók igényeit leszarva mindenkit bezárnak egy kutyaszarral teli homokozóba, amit félévente feltöltenek üvegszilánkokkal, hogy nehogy kárt tegyenek magukban egy műanyag homokozó lapáttal.

Köszönettel és szívélyes üdvözlettel:
Egy elégedett felhasználójuk.

   
 

Psycho-Pass

 

“Are you still here?”

Szép a grafika, remek történet, eszméletlen jó opening (és opening) és ending (és ending) animáció, találó zene, jó terjedelem. És valami, amivel végképp kiemelkedik a többi akció/sci-fi/krimi sorozatból: az egyetlen utópia, ami nem dől meg. Szép…

“SIByL still continues...”

   
 

Egy kupac papír

 

Épp szemetelem az asztalomat, és ezeket az említésre méltó apróságokat találtam a firkák között:

  • A Bottlenet WoW (BC) szerveren lévő lvl 70 BE Hunter-em Alchemist Stone-jához a hozzávalók listája, azok hozzávalóinak listájával, jelölve, hogy mit farmoltam már össze hozzá. A lap jobb alsó sarkában pár név a guildből, gondolom ígértem nekik valami holmit. A papír túloldalán az AH árfolyamok, amiken kereskedtem, meg pár név, az állandó AH-n kívüli ügyfeleim. De profin műveltem én ezt… Jéé, és egy GM, aki a csapatunkban játszott 😀
  • Egy versemnek részletei, amiket évekkel ezelőtt már leírtam itt.
  • Prince of Persia: Prodigy skill kombók, meg egy ábra, hogy egy logikai feladatot hogy kell benne megoldani.
  • Sindarin nyelven egy név.
  • Pirogravírozáshoz egy minta.
  • PAL DVD és monitoron megjelenített kép PAR és FAR adatai.
  • 10. után a munkahelyemről belső telefonszámok.
  • Egy játék tervrajzai. Teljesen meg is feledkeztem erről, jónak tűnik pedig. 😀
  • Land of the Six Demons grafikai tervek. Hmm, készült pár darab belőle.
  • Még egy játékhoz pár gondolat. Fogalmam sincs, hogyan akartam ebből valamit kihozni…
  • Egy filmünkhöz pár jelenet vázlata.
  • RSA titkosítással kapcsolat kiépítése, ábrák és jegyzetek.
  • Link egy SOTÉs órarendhez.
  • “Ueda Kana Rachel hangja” (Rachel Alucard, BlazBlue)
  • Egy jelmez tervei, anyagárakkal. Erősen túlléptem a büdzsét, nem lett belőle semmi, pedig elég remek kis szoknya lett volna…
  • Grafika 1. házihoz a sajt tervrajza. Eredetileg egy majdnem teljes karika sajtot akartam belerakni, de túl sok glVertex2f() hívást kellett volna írni, én meg lusta voltam, és inkább lecseréltem.
  • Exponenciális interpoláció képlete… Mit csináltam én ezzel?
  • Japán próbaérettségi feladatsor megoldásaim.
  • Rubik kocka kirakó LEGO robothoz kiterített kockaháló.
  • Apu elmondott nekem még kb 5 évvel ezelőtt egy problémát, hogy a cégnél valamit jó lenne nyilvántartani, és nincs rá program. Azóta se oldódott meg, viszont a 3 oldalnyi leírás itt van. 😀
  • Machinarium egyik feladatának megoldásához egy rajz.
  • Dragons of Atlantis-ban környező szabadon fosztogatható városok listája.
  • Henohenomoheji

No, akkor a nagyja mehet is a darálóba.