Android kalandok – 03 – Lock screen

Elég hamar rátaláltam egy marha hasznos funkcióra: ha a lock screenre rányomom az ujjam, és közben forgatok egyet a telefonon, akkor egyből a fényképezőgéphez ugrik. Szuper! Ha fényképezőgép kell, akkor többnyire gyorsan, és ennél egyszerűbb módot találni az indítására elég nehéz (oké, egy dedikált hardveres gomb még egy fokkal jobb lenne talán, de igazából bőven jó így is). Ez a mozgással feloldás nekem még jobban is tetszik, mint az iOS féle, hogy felfelé kell húzni a lockscreent a kamerához.

Ellenben. Az Apple végiggondolta, hogy egy telefont a felhasználók egy nem elhanyagolható része a zsebében hord, ahol ugye az érintésérzékeny kijelző meg a user lába bizony interakcióba léphet egymással. Egy teljes képernyő szélességben végighúzni csak egy magasságban, csak egy irányban, merőlegesen a pakolászás jellemző irányára egy kb emberi ujj karakterisztikájával bíró dolgot nehezen lehet véletlenül reprodukálni. (A telefont ugye hosszában tartom a zsebemben, és keresztbe van az unlock.) Na most a Samsung Androidjában a Swipe az kb 1/3 képernyő szélességben már felold, bármely irányban, bármely kezdőpontra. Ezt elég könnyen reprodukálja az, hogy a combombnak dörzsölődik a zsebemben a lépcsőn felfele a telefon.

Sebaj, van megoldás: választhatok másik módot a képernyő feloldására. Mivel az a célom, hogy én gyorsan a telefonomhoz férjek, a pin kód, jelszó, lock pattern kiesik. Megnéztem a kamerával feloldást is, hogy hogyan ismer fel a telefon, és marha vicces játék, de azért inkább nem használnám, mert az utcán szemezgetni a telefonnal, hogy feltárulkozzon előttem, az valahogy már túl idétlen nekem. Találtam ellenben egy olyat, ami a kamera shortcut-hoz hasonlóan működik, Motion névre hallgat, és arról szól, hogy vízszintes (asztal síkjával párhuzamos) helyzetből függőlegesbe fordítom a telefont, miközben végig nyomom a képernyőt. Nagyon tetszik! Gyors és kényelmes, és még jópofa is. Egész nap nagyon örültem is neki, hogy milyen jó.
Aztán feltűnt, hogy csak rezeg a bejövő hívásnál, be van kapcsolva a mobil adatkapcsolat, meg el lett állítva a wifi is, valamint egyik ismerősömnek küldtem egy Facebook chat üzenetet. Ezt hogy? Hát úgy, hogy mivel ez a zárolás nem illetéktelen hozzáférés ellen véd, a képernyő tetejéről lecsúsztatható felület a lock screenen is lejön, szintén 1/3 képernyő szélességnyi mozgásra – elvégre azt az előbb leírtam, hogy milyen hatékony billentyűzár gyanánt, –  és ott remekül el lehet állítani mindent, sőt, vissza lehet onnan lépni a home screen-re, ahonnét meg bármit el lehet indítani. Miért kell elrontani az örömömet, komolyan?

Oké, én rühellem, de legyen akkor pötty összekötözgetős Pattern unlock. Ez már “low security” az eddigi “no security” helyett, szóval itt már nem is lehet azt az ablakot lehúzni. Háháá, remek! Le kell nyelni ugyan, hogy folyamatosan rajzolgatnom kell, de cserébe nem állítódik el mindenem.
A FASZT NEM!! Ugyanis ha egyszer már bekapcsolt a kijelző, akkor a bekapcsoló gomb hosszú lenyomására bejön egy menü, ahol át lehet váltani néma/rezgő/normál módra, ki lehet kapcsolni vagy újra lehet indítani a telefont, és a mobil adatkapcsolatot is lehet itt ki-be kapcsolni. Ha csak rezeg a telefon, amikor csörgésre volt állítva, az kicsit meglepő. Amikor el volt kussoltatva egy tárgyaláson, és megszólal, az kellemetlen. De amikor egy fizetős szolgáltatást lehet ki-be kapcsolni mindenféle felhasználóazonosítás nélkül, az kurva nagy biztonsági rés. És még azon ment a nyálverés, hogy a kóddal lezárt iPhone-on elő lehet hozni a régebbi fotókat is, ha valaki szarrá preparálta előtte, és jajj, micsoda hanyag módon van összerakva a biztonsági rendszere.

És akkor valaki jóhiszeműen tippelhetne, hogy ha “medium security” vagy “high security” opciót választunk, akkor megszűnik ez a baromság is. Én is ezt hittem. De nem. A qwerty billentyűzeten bekért 10 karakteres jelszót is simán megkerülhetem, és ki tudom kapcsolni bárki telefonját, vagy bekapcsolhatom a mobilnetet rajta, és ha nincs csomagja, vagy túlszámlázós, akkor ez bizony anyagi kárt jelent neki. Ez így már elég erősen kiverte nálam a biztosítékot, és az Androidos pályafutásom 3. napján (ha azt is beleszámoljuk, hogy éjjel 11-kor bekapcsoltam hétfőn) sikerült egy skáláról lelógó pontszámot elérnie az értékelésemben. Valahogy ennyire akasztott ki az is, amikor iOS 5 alatt akadt a zenelejátszás az iPodomon, csak a viszonyítás végett…

És ha már jelszó: a lock screenen egyetlen jelszó mező látható, benne villog a kurzor, hogy aktív a mező, de nincs billentyűzet, amin beírhatom a jelszavam. WTF?! Bele kell kattintani, hogy előjöjjön. Miért? Miért, bazdmeg, miért? És erre csak öcsém reakciója tudott még egy lapáttal rátenni: “ja, igen, az Android az ilyen”.