Áhh..

 

Elkezdődött a suli. Ez jó, és rossz dolgokat egyaránt jelent. De rosszból többet.. sokkal… Megfogadtam, hogy tanulok. Hülye voltam. Egy állat. Most megbizonyosodhatok, hogy nem vagyok szavahihető ember… Ma 3 órát tanultam: matek, japán, töri, angol, fizika… Japán közben már kidőltem az ágyamon, és elaludtam… Egy óra pihenés után arra ébredtem, hogy a kisebbik öcsém harsányan üvölt egy emelettel lejjebb. Imádok ilyenre ébredni… Tudásvágyam minden esetre nem jött meg még mindig…
Azért elképesztő, hogy első hét van, de már írtunk két dolgozatot, és minden órára kéne készülni. Azthiszem ez idén se lesz meg. Hétvégén le lettem tolva, hogy tavaly nem voltak kielégítőek az eredményeim. Hogy az egyetemre az ötösök se jutnak be mind… Ez a beszéd nálam ismételten a tanulás szükségtelenségére világított rá. Úúúúútálom elbaszni az időmet azzal, hogy könyvek fölé hajolva várom, hátha okosabb leszek… Mire megyek azzal, hogy tudok pár évszámot, és papíron tudok sokadik gyököt hatványozni? Egy oldalnyi számolás után kiderül, hogy az első sorban elnéztem valamit… Tök jó, mi? 10 perc volt… Ezalatt Photoshoppal egy hangulatomhoz illő képet alkothatok, ami tetszik, amire azt mondom, hogy nem feltétlenül hasznos, de jólesik.
Vagy átgondolhatom ötleteimet, és létrehozhatok valamit, írhatok kódokat, amik nem mindig szórakoztatnak, de egy a végeredmény érdekel, meg akarom csinálni, amit elhatároztam. Mert érdekel. Mert ezt szeretem.
És azt is úúúútálom, hogy ha én hallgatok hangosan valami normális zenét (pl Nightwish, System of a Down) akkor mindenki nekemesik, hogy miért nem hallgatom fejhallgatóval…
Áhh…
Vissza se olvasom, hogy mit írtam… összefüggéstelen mondatok halmaza….

   
There's one response to this post. You can leave yours at the bottom of the page. Pinging is currently not allowed.
  1.  

    kristof

     

    Nem összefüggéstelen, és értelek és egyetértek, ja és én is elhatárotam, hogy tanulni fogok:D;De még nem törtem meg.Még…

       
 

Leave a Reply

 

You must be logged in to post a comment.