Korcsolya

 

(Inkább külön postban folytatom, így is elég hosszú lett az előző.)

Itthon kitalálták öcsémék (akiknek van saját korijuk), hogy el kéne menni korcsolyázni, sőt, az is meg lett beszélve, hogy Szombathelyen majd a rokonokkal közös program lesz, hogy ott is elmegyünk. Meg többször is megyünk a télen, szóval vegyek magamnak saját korcsolyát, mert az jobb, mint bérelni minden alkalommal.

Tekintettel arra, hogy két évvel ezelőtt is úgy indult a dolog, hogy mennyit fogunk járni, és azóta nem voltunk, annyira nem győzött meg az érvelésük. Végül aztán sok noszogatás után csak elmentem pénteken a bizományiba körülnézni Ádámmal, és sok korcsolyának álcázott eszköz között találtunk két Roces-t. Az egyik egy fekete egycsatos volt, marhára tetszett, csak lötyögött a lábamon, amivel elég nehéz menni. A másik egy kétcsatos Roces Jdue volt, ami (miután rájöttem, hogy a bélést, a bélés nyelvét, a boka részt, valamint a külső műanyag nyelvet hogyan kell egymásra rétegezni) tök kényelmes volt, és a lábamat is fogta. Mivel 12000Ft-ba került, nálam pedig kb 200Ft volt, félretetettem, és vasárnap mentem el megvenni, majd onnan egyenesen át a Marczibányi téri* pályára. Kaptam ajándékba zöld élvédőt rá, amit Bálint egyből el akart cserélni a saját feketéjére. 😀

A koripályán eszméletlen tömegnyomor volt, meg olyan jég, ami annyira le volt használva, hogy kattogott a kori éle alatt, meg rázott is rendesen. Kétóránként volt karbantartás, de igazából 5 perc múlva már nem látszott, hogy driftelt volna pár kört rajta a karbantartó. Ellenben a felgyülemlett hóréteg több kellőképpen idióta ötletet is ihletett, nem tudom, hogy lesz-e belőle egyszer film/animáció/játék. 😀

Szóval élveztük, de pénteken inkább a nagy műjégpályára megyünk a Városligetbe. (Jön valaki? :D)

*: Itt nem kisbetű és kötőjel kéne?

   
There's no response yet to this post. You can leave yours at the bottom of the page. Pinging is currently not allowed.
 

Leave a Reply

 

You must be logged in to post a comment.