Görögország 2010 – Thessaloniki

Szerda reggel korán keltünk és elmentünk a közelebbi autókölcsönzőbe, mivel végül kiderült, hogy mégse fogunk annyit autózni, és így ez volt az olcsóbb. Megbeszéltük, hogy Péter vezet odafelé, én meg majd hazafelé. Vrasna után felkanyarodtunk az autópályára, és meg sem álltunk Thessaloniki-ig. A városon belül kezdődtek a bonyodalmak, ugyanis az E90-et éppen felújították az egyik kereszteződésben, valamint nem találtunk parkolóházat, se ingyenes parkolási zónát, a GPS segítségével sem. Végül letettük egy lejtős utca szélén az ezüst Hyundai Accent-ünket, és elindultunk parkoló órát keresni. Na ilyen nincs. Miután 4-5 helyen megkérdeztük, megtudtuk, hogy néhány trafikban lehet kapni jegyet. Persze nem muszáj venni, lehet, hogy megússzuk, csak drága a büntetés. Na mi inkább vettünk kilenc darab kaparós sorsjegyet egy órás jegyet, amikkel érvényesítésük után beterítettük a műszerfalat. Azt visszafelé vettük észre, hogy 50 méterrel arrébb volt egy mélygarázs is…

Elindultunk lefelé a tengerpart irányába, majd a Fehér Torony melletti parkban megbeszéltünk egy találkozót 20:30-ra ugyan oda, és elindultunk két csapatban járni a várost.

Végül nem mentünk be a nagy régészeti múzeumba, mert zárás előtt nem sokkal találtuk meg, helyette sétáltunk egy csomót, és élveztük Thessaloniki hangulatát. Ádám ismét készített rengeteg fotót, nála elvileg van pár feltöltve, meg majd ha hazaértünk, akkor a többit is feltöltöm a fotóalbumomba. Kérésemre elkészítette ezt a fotót is, ami szerintem Liliknek tetszeni fog:

Nagy Sándor lovasszobra

Napközben szereztünk magunknak frapét, meg később valami gombával és hússal töltött süteményt, mindkettőt meglepően jó áron.

Aiga Sophia előtt

A nap vége felé kezdett felerősödni a szél, addig remek idő volt – ugye, nem napozni és fürdeni indultunk el reggel. De sebaj, várost nézni sem jó esőben, a szél elől pedig behúzódtunk az egyik templom körül lévő térre, aminek falai nagyjából menedéket nyújtottak azoknak, akik nem akartak a neon sárga latex cipős fiatalokkal együtt benézni az éppen folyó szertartásra.

Hazafelé volt egy kis gubanc, mert lemerült Eszter telefonja (a GPS-ünk), és nem volt olyan egyszerű visszatalálni a nekünk megfelelő főútra. Végül valamelyik üzletből egy férfi gyorsan bepattant a kocsijába, és elvezetett minket addig a kereszteződésig, ahonnét végre ki volt táblázva az autópálya. Innentől semmi sem zavart meg minket abban, hogy az éjszakai (és szinte teljesen kihalt) utakon hazaérjünk.

A tervünk az volt, hogy gyorsan elrohanunk még a netkávézónkba, és elküldjük az esedékes jelentéseinket, de induláskor Eszter azt tapasztalta, hogy a kulcs elgörbült nem megy bele a zárba. Ádám megpróbálta visszahajlítani, mire az nemes egyszerűséggel kettétört, nem túl sok lehetőséget adva a kimozdulásra.

Azért este még megtárgyaltuk, hogy aki olyan művelt, mint a szántóföld, és elveti a szókincset, az majd arat az előadásaival…