Archive for the 'Élet' Category

 

Görögország 2010 – Csütörtök

 

Tegnap este megegyeztünk, hogy mivel a kocsiban még maradt lejáratlan kilométer, és jóval több benzin, mint amennyivel átvettük, Eszterrel átugrunk Stavrosba kora reggel, meg hazafelé vásárolunk, amíg Ádám felváltva iszik kávét és alszik a szálláson, várva az új kulcsunkra. Közben visszavittük az autót, vettünk reggelit, ettünk, beszélgettünk, és végül megkaptuk a tartalék kulcsot, hogy akkor […]

   
 

Görögország 2010 – Thessaloniki

 

Szerda reggel korán keltünk és elmentünk a közelebbi autókölcsönzőbe, mivel végül kiderült, hogy mégse fogunk annyit autózni, és így ez volt az olcsóbb. Megbeszéltük, hogy Péter vezet odafelé, én meg majd hazafelé. Vrasna után felkanyarodtunk az autópályára, és meg sem álltunk Thessaloniki-ig. A városon belül kezdődtek a bonyodalmak, ugyanis az E90-et éppen felújították az egyik […]

   
 

Görögország 2010 – Kedd

 

Ma reggel Ádám elment péksütiért, amit el is pusztítottunk reggeli gyanánt. Utána elmentünk meglátogatni Stathist, és elvittük neki anyuék által küldött házi sütit és az üveg pálinkát. Megkérdezte, hogy mit adhat, megkóstoljuk-e a tzipurot? Hát, ha otthon már annyit emlegették, akkor igent mondtam az ajánlatra, főleg, hogy nálam a kóstoló egy kis kortyot jelent. Nála […]

   
 

Görögország 2010 – Az első napok

 

Sajnos nem találtunk free wifit, ezért kimaradt a külön bejegyzés az érkezésről, de azért röviden megemlékeznék az utazásról is. 18-án felszálltunk a buszra, és dél környékén elindultunk Budapestről, hogy pár óra múlva Kecskeméten vegyünk fel további utasokat, akik előre is elnézést kértek, hogy hangosak lesznek a gyerek miatt (nem baj, mi is). Velük együtt is […]

   
 

Görögország 2010 – Rajt

 

Na, mint az előző postból kiderült, megyünk Görögországba. 😀 Épp nem kapkodom el a pakolást, a nagy bőröndben még van hely, elvileg keksz kerül még oda, meg a papucsom, ha el nem felejtem… Eee-t is visszük, úgyhogy ha találunk wifit, akkor fogok időnként egy-két fotót feltölteni ide, egy kis “mi van velünk odakint” szöveggel. Üdv […]

   
 

Telefonbeszélgetés

 

Ádám:  Szia, Apu! Tudnál utalni a számlámra pénzt? Csak mert megyünk Görögországba. Apu: Igen, most olvasom… Ádám: Hoool?! Jaaa! FaceBook! Szóval egyébként most jöttünk haza az utazási irodából, ahol befizettük az utat. Busszal megyünk, olcsóbban, mint Horvátországba autóval 😀

   
 

Kontaktlencse

 

Pénteken Esztert megkértem, hogy kísérjen el az Ofotértbe, ahol átvettem a megrendelt szemüvegemet, és vettem magamnak kontaktlencséket. 🙂 Ugyan az az optikus nő volt bent, mint aki múltkor csinálta a szemvizsgálatot, és még emlékezett is rám, hogy nagyon érdeklődtem a kontaktlencsék után. Miután a szemüvegemet átvettem, és felvette az adataimat, bementünk a vizsgáló szobába, ahol […]

   
 

Farsang

 

Tegnap este Dóriék tartottak egy farsangot, amire én is meghívást kaptam. Alkalomhoz illően kellett öltözni, tehát jelmezbe. Magától értetődően Jack Sparrow Kapitány lettem. 😀 A jelmezem alkotóelemeit képző nadrágot és inget Eszterrel szedtem össze turkálókból, Ikeában vettem konyharuhát a derekamra, aztán maradék függönyanyagból lett még egy szalag a derekamra, és a fejemre. Ez utóbbira felvarratm […]

   
 

BME

 

Vasárnapig van lehetőségem eldönteni, hogy beiratkozom-e a 4. félévre. Lehet mellette és ellene is érvelni, a “kell egy papír” hozzászólásokat ignorálom.

   
 

Korcsolya

 

Tegnap este elmentünk korcsolyázni a Marczibányi téri pályára. Állítólag jégdisco volt, de szerencsére csak a villódzó lámpákon, és a zenén lehetett érezni, a társaságon nem. 😀 Utoljára kb nyolcadikos koromban voltam jégen, akkor is csak egyszer, szóval se korizni nem tudok, se korcsolyám nincs. Tegnap ezért kölcsönöztünk egyet. Egy csatos hófehér Roces RX Tre-t kaptam, […]